Anno Auto Seat 

Anno 2001: Az energikus spanyol, Seat Toledo 1,6 16V

Az alsó-középkategória egyik legszebb autóját, a Seat Toledót most 16 szelepes motorral is kínálja a gyár. A korábbi, nyolcszelepes technikával készülő motor már régóta nem tudta felvenni a versenyt modern társaival, ezért igazán jól jött a megérdemelt frissítés.   Az új generációs Seat Toledo ízig-vérig más autó, mint elődje. A VW-konszern közös padlólemezére épülő autó karosszériája gyönyörű, harmonikus, egyéni formavilágú. Az orr-részt a sima felületű, sötétített lámpaburák és az Alfásan hangsúlyos, előretolt márkaembléma markánssá teszi, a hátsó rész pedig a kissé lekerekített vonalak és új lámpatestek következtében lágy. Nem igazán…

Több
Anno Auto Friss Seat 

Anno: 2003 A sportosság bűvöletében Seat Cordoba 1.2 12V

Az új Cordoba is beállt a csatasorba: a Seat-modellek új nemzedékére jellemzően érzelemmel teli, hangsúlyosan sportos a vonalvezetése, vonzóbb, modernebb, de jóval nagyobb és tágasabb is elődjénél. A belépőmodellt teszteltük, az új háromhengeres motorral. Az új Cordoba leginkább az Ibizára hasonlít, sőt mondhatnánk, annak lépcsős hátú változata. Az orr-rész különösen kifejező: a nagyobb légbeömlő nyílásokkal ellátott hűtőrács, az átlátszó burás fényszórók és a hűtőrács formája erősen sportos. A farrészt is ennek jegyében alkották meg: csomagtértetőbe integrált légterelőt és harmadik féklámpát, valamint a kerek hátsó lámpákat befogadó, sima burájú világítótesteket helyeztek…

Több

Anno 2006: Tüzes spanyol, Seat Ibiza 1,4 16V Sport

Az új Seat Ibiza az elődjéhez képest nagyot lépett előre: az új VW Polóval és a Škoda Fabiával közös platformra épül, formaterve egyedi és izgalmas, minősége jobb, és beltere is tágasabb lett. Hozzánk a legerősebb, 100 lóerős benzinmotorral és vörös színben érkezett, ahogy egy tüzes spanyolhoz illik. A sportos kisautó általános jellemzője a háromajtós karosszéria, az emelkedő övvonal és a nagy felületek, de a formatervezők nem elégedtek meg ennyivel. Az új Ibiza agresszív frontrészt kapott, a motorháztető két lefutó éle három részre osztja a hűtőmaszkot, a sima üvegbura alá bújtatott…

Több
Auto Friss Nissan 

Nissan bővíti üzleti szolgáltató központját Budapesten

Bővíti egyetlen európai üzleti, pénzügyi szolgáltató központját a Nissan japán autógyár Budapesten; a világ egyik leginnovatívabb autóipari vállalatának beruházását Magyarország jelentős regionális versenyben nyerte el. A Nissan hosszú távú jelenlétre rendezkedik be Budapesten, a bővítéssel hamarosan meghaladja a hetvenet a cég budapesti központjában dolgozó munkatársak száma. Innen látja el a Nissan európai gyárai számviteli, számlázási tevékenységét, és magasan hozzáadott értéket képviselő funkciók is kerülnek Budapestre. A Nissan az elektronikus autógyártás egyik zászlós hajója. Japán az első számú ázsiai befektető Magyarországon, az Európai Unión kívüli országok rangsorában pedig a második az Amerikai Egyesült Államok után. A magyar-japán kereskedelmi…

Több
Auto Friss Jeep 

Az új 2019-es Jeep® Renegade

Új motorcsalád: jobb teljesítmény, kisebb fogyasztás   Az új 2019-es Renegade lesz az első Jeep modell, amelybe beszerelik a gazdaságos, de nagyteljesítményű új benzines motorcsaládot. Az 1.0 literes motor 120, míg az 1.3 literes változat 150 vagy 180 lóerővel lesz elérhető. A motorpalettát az 1.6 literes 120, valamint a 2.0 literes 140 és 170 lóerős részecskeszűrővel szerelt MultiJet II turbódízelek teszik teljessé.   Egyedi, autentikus dizájn   Az új kompakt Jeep SUV formanyelve modern értelmezése a Jeep márka ikonikus dizájnjának. A Renegade megjelenése egyszerre fejezi ki a modell remek terepképességeit,…

Több
Auto Friss Nissan 

Székesfehérvár az okosvárossá válás küszöbén!

A Vodafone NB-IoT SmartParking szenzorjaival bővítette digitális eszközparkját az ország egyik leginnovatívabb megyeszékhelye A Vodafone Magyarországgal kötött megállapodásnak köszönhetően Fejér megye székhelye lehetővé tette a városlakók számára az okos parkolás lehetőségét. A szolgáltató rendszerének köszönhetően Székesfehérváron mintegy száz parkolóhely foglaltsági állapotát követhetik nyomon a lakosok a mobiljuk segítségével. A legmodernebb technológiákat bemutató sajtótájékoztatón a résztvevők láthatták a századik NB-IoT megoldással működő parkolószenzor telepítését is. A korszerű technológiát alkalmazó eszközök eddig is jelen voltak Székesfehérvár életében, a város nagy hangsúlyt fektet az ipar, a városi infrastruktúra és az oktatás digitalizációjára, fejlesztésére. Erre…

Több
Auto Friss Lexus 

Januárban érkezik a Lexus LFA teljesítményben méltó utódja?

Minden eddiginél erősebb és sportosabb utcai kupét készül utcára engedni a Lexus. Ha az RC F Track Edition nem is lesz olyan exkluzív, mint az LFA volt, menetdinamika terén nem sokkal marad el mögötte. Hivatalosan csupán egy titokzatos részletfotóval csinál kedvet januári világpremierjéhez a Lexus. A kép egyértelművé teszi, hogy a Detroiti Autószalonon debütáló RC F Track Edition sportkupé többet kínál majd egyszerű optikai tuningnál: a függőleges szárnyvégekkel szerelt, fixen rögzített, szénszálas hátsó légterelő talán megbolygatja az alapmodell finom esztétikumát, de biztosak lehetünk benne, hogy komoly szerephez jut az autó…

Több
Auto Friss Jeep 

Új Jeep® Cherokee

      A legjobb közepes méretű SUV evolúciója: új dizájn és minden korábbinál modernebb technológia Felfrissített belső tér új anyagokkal, rengeteg tárolóhellyel és nagyobb raktérrel Az európai modellekben a 2.2 literes MultiJet II dízelmotor kétféle változatban, 150 és 195 lóerővel kapható Az új 2.0 literes, közvetlen befecskendezéses benzines turbómotor körülbelül 270 lóerős lesz, az európai piacra 2019-ben érkezik Összesen háromféle intelligens összkerékhajtási rendszer Elérhető a negyedik generációs UconnectTM rendszer, amely magában foglalja az Apple CarPlay és Android AutoTM technológiákat Számos biztonsági technológia: aktív ütközés előrejelző, gyalogosgázolást megakadályozó vészfékezés, fejlett…

Több
Friss Infiniti Los Angeles 

A 60-as évek Speedster-e ihlette, az Infiniti lenyűgöző prototípusát amit Los Angelesbe mutattak be.

Az ” Infiniti Prototype 10 ” ami a márka megjelenését illeti, miközben a múlt hatásait is magába foglalja, a 10. prototípus küldetése az volt, hogy több összetett formanyelvet hozzon létre. Egy kicsit kisebb, egy kicsit minimalistább. Mivel ez egy elektromos autó, amelynek a formatervezése spártai minimalizmusra támaszkodik, az egyszemélyes pilótafülkében csak egy rendkívül alacsony, faragott vezetőülés, két pedál és egy apró, csontrendszerű kormánykerék van. „Az Infiniti kormányzási technológiája miatt, amely elhagyja a hagyományos kormányoszlopot, ez a kerék lehet apró és vonzó.   [Best_Wordpress_Gallery id=”105″ gal_title=”20181206 LA auto Show”]  

Több
Auto Friss Opel 

Villamosítás és nagy jubileum – az Opel kitekintése 2019-re

Már 2019 első felében megrendelhető a Grandland X konnektoros hibrid és a teljesen új elektromos Corsa 2020-ban jön az új Vivaro tisztán elektromos variánsa A Mokka X utódja 2020-tól készül e-változatban Büszke jubileum: jövőre ünnepli az Opel autógyártásának 120. évét   2019 különleges év lesz az Opelnek. A gazdag hagyományú márka nemcsak az autógyártásának 120-adik évfordulóját ünnepli, hanem jól rákapcsol modellpalettájának villamosítására is. Már 2019 első felében mindjárt két elektromos modell lesz rendelhető: az új Corsa akkumulátoros-villanyautó variánsa, valamint Grandland X SUV, konnektoros hibridként. „Elektromos lesz az Opel! Ezt jelentettük be PACE! vállalati tervünk…

Több